I want to forget

"Hiányzik az esemesed."
Ezt olvastam délben. Az első reakcióm tipikusan cinikus volt,de akár nevezhetném szarkasztikus humornak amit Ő nagyon szeret: "Bocsi zsírleszíváson voltam" Ezután szokásos játszmák a szokásos forgatókönyvek alapján. A baj az, hogy más-más könyvből dolgozunk. Az ő játéka a tipikus "megbántottalakdenemakartam és nemisúgyértettemezcsakfélreértés".
Én meg tipikusan küzdök magam ellen ahogy szoktam:
a.) küldjem el a picsába?
b.) nézzem levegőnek?
c.) mutassam ki, hogy fáj és magyarázzam meg?
d.) ne adj isten megbocsássam?

Megfogadtam, hogy nem reagálok mert ahogy drága mentormamim mondaná: pattintó!
Aztán még is reagálok, persze cinikus vagyok. Utána magyarázkodik. Ez felidézi bennem ami történt, megint fáj, egyre dühüsebb vagyok megint. Aztán próbálom neki megmagyarázni, hogy miért de ő nem érti. Aztán lemondóan befejezem a harcot és leteszem az egyetlen fegyverem, a telefonom.
Órák tellnek el és jár az agyam. A rühes dög megint gondolkodik és kombinál, nem tud leállni. Megfogalmazódik egy érzés és skizoid módon két hang kezd vitatkozni bennem. Ordítva próbálnak meggyőzni az igazukról én meg tehetetlenül kapkodok levegőért a 40 fokban.
Hiányzik. De mi, vagy ki? Ő? Aki megalázott? Vagy az érzés amit előtte kiváltott belőlem? Az ember aki lehettem ebben a kapcsolatban? Talán a remény? Talán minden együttvéve...
Az egyik hang arra ösztönöz, hogy legyek kemény, ne foglalkozzak vele, álljak ki magam mellett, hisz megaláztak. Eszembe se jusson megbocsájtani, hiszen mindig az járna majd a fejemben amit mondott.
A másik hang csitítani próbál, szerinte nem kellene a cinizmusommal büntetnem. Hibázott na de ki nem? Hisz mindeki megérdemli a szeköndcsenszet... Mert ő az, akivel nevetni tudtam. Akivel kinyílt a világ.
Talán túlságosan önérzetes vagyok? Nem, hiszen ezt nem kellett volna átélnem, nem kellett volna elmondania. Főleg akkor ha ennek ellenére ő menne tovább velem a sárga úton... Akkor meg minek ez a cirkusz?
Hányszor megfogadtam, hogy nem agyalok többet, de nem tudom leállítani ezt a ravasz és bonyolult szivacsos állományt.
Talán túl sok csalódás ért ami miatt keményebb és önérzetesebb vagyok.
Talán naívan azt hiszem megérdemli a bocsánatot.
Talán nem kellene foglalkoznom ezzel az egésszel.
Talán el kéne felejtenem mindent.
Talán esélyt kellene adnom. Neki. Magamnak. Nekünk.
Nem tudom. Csak azt, hogy jó lenne ha jönne a haiti fickó (aki nem is néma) és kitörölné az elmúlt pár nap emlékét az agyamból.