Rohan velem az idő. Vagy én rohanok vele?
Felkelek, rohanok, aggódom.
Hogy minden időre meglegyen, hogy elkészüljek, hogy odaérjek.
Munka vs. iskola vs. magánélet.
Néha szeretném ha egy nap 48 órából állna.
Az én választásom volt, és örülök is annak, hogy ezt az utat választottam.
Legalább nincs időm azon gondolkodni ami történt, hogy meghalt a legjobb barátom.
Pénteken volt 2 hónapja...
Minden hónap 12-én, mikor ott állok a Hegyalja úton a szalagkorlát mellett és összeszedem a szemetet, hogy legyen hely az új virágoknak és gyertyáknak arra gondolok, hogy ez csak egy rémálom. A leghosszabb és legszörnyűbb rémálmom. Ilyenkor kétségbeesetten próbálom centire szimmetrikusan elrendezni azt a 10-20 mécsest ami a betonfalon porosodik.
Aztán vissza a hétköznapokhoz. Újra rohanás, határidők, vizsgák. És aztán megint lesz egy 12.-e amikor úgy érzem, hogy egy rémálom főszereplője vagyok.
Vajon ha írnék a szerkesztőknek én is arra ébrednék egy napon, hogy felébred mellettem? Mint Bobby a Dallasban?
1 megjegyzés:
idő? az nincs.
de komolyan.
Megjegyzés küldése