It's a true story

"Egyszer volt hol nem volt, a kerekerdő közepén élt egy özvegy asszony. Ezzel az özveggyel együtt élt legkisebb lánya Lucinda. A leány éjt nappallá téve dolgozott a király kastélyában, egy tucat szolgával dolgozott a konyhán kuktaként.
Minden reggel hajnalban kelt és napnyugtakor tért haza, hiszen az egész vár népét el kellett látni élelemmel, főként a királyt és azok vendégeit.
Nagyritkán amikor volt alkalma pihenni bekucorodott a kemencéhez, elővette bőrkötéses naplóját és írni kezdett. Mindent papírra vetett ami megesett vele. Megírta, hogy a kincstárnok szemet vetett rá, hogy a tizedessel találkozott-e, és miről beszélgettek a mosogatóleánnyal Esmeraldával.
Sok más közt azt is megírta, hogy a házuk környékén elszaporodtak a vadmacskák és mind az ő pajtájukba telepedtek be. Ez nagy gondot jelentett, mert a háziállatok elől megették a napi betevőt, pénzük meg nem volt ennyi állatot eltartani.
Lucinda sok szép könyvet olvasott gyermekkorában, s maga is szeretett kisebb-nagyobb történeteket, verseket, írni.
Miközben arra várt, hogy a kenyér megsüljön, Lucinda a kemencéhez kuporodott és elkezdett írni:
„...ej nagy gondok vannak mifelénk. Itten a sok betolakodó és eleszik tőlünk a jussunkat. Nem bírjuk ezt. Valamit ki kell találni. Talán ha mérget tennék az ételbe megszabadulhatnánk tőlük…”
Éppen ezen a napon esett, hogy már második hete vendégeskedett a királynál Las Vegasos hercege. Lucindának nagyon kellett sietnie az ebéddel és a kenyérsütéssel. Ebben a nagy kapkodásban elfelejtette visszatenni naplóját a batyujába, a kemencepadtán marad.
A nagy sürgés forgás közepette a hoppmester megtalálta Lucinda bőrkötéses könyvét és elolvasta. Sebbel-lobbal elsietett a király tanácsadójához és megmutatta neki a legutolsó bejegyzést. –Talán ha mérget tennénk az ételbe megszabadulhatnánk tőlük?! Vajon mire készül ez a leány? Hozzassátok ide elém!

A leány csak állt a tanácsadó előtt és nem értette mi a baj, hiszen a kenyér idejében elkészült és most sikerült úgy tálalnia, hogy ne törjön össze semmit.
- Miért írtad ezt Lucinda? – kérdezte a tanácsadó. – Tán meg akarod ölni Las Vegasos hercegét?
- Nem uram, dehogy! Kóbor állatok leledzenek a pajtánkban és megeszik a állataink elől a betevőt. Nem tudjuk elzavarni őket.
- Hmmm. Nos ennek örülök Lucinda. Ha segítségre lenne szükséged, szólj nyugodtan.
- Köszönöm uram."

Vajon illendő volt-e a hoppmester részéről, hogy azonnal a tanácsadóhoz vitte a könyvet? Vajon nem kellett volna-e tiszteletben tartania Lucinda gondolatait? Vajon nem kellett volna először Lucindával megbeszélni a történteket?"



Kedves hoppmester!
Azért mert nem tudsz elrugaszkodni a társadalomba épült általános konvekcióktól és a taposásról a taposómalom jut eszedbe, majd arról a munka az nem az én hibám. Inkább arra vall, hogy nem is ismersz.

Aki ISMER az tudja, hogy szeretem a munkám és azt amit csinálok. Aki ISMER tudja, hogy számomra a munka jelenti az életet, és ez áll az első helyen jelenleg. Nem értem miért kellett engem ilyen kellemetlen helyzetbe hozni, miért kellett megmagyaráznom azokat az érzéseket amit a privát magánéletemben élek meg.

You are a thief. You robbed my private thoughts and you sold them.