Reggel még az ágyban próbáltam akklimatizálódni a takarómon kívüli hőmérséklethez mikor hívott R, hogy baj van, 38.2 a láza és ez nem jó neki. Gyorsan felkeltem és átmentem hozzá, hogy talpra állítsam cirka 6 óra alatt, mivel estére szalonképesnek kellett lennie. Mikor megérkeztem, a helyzet némi iróniával a következő volt:
Na jó én nem vagyok beteg és R nem várja el, hogy ugráljak körülötte, de igen súlyos állapotok uralkodtak. Real man cold.
Fokhagyma, lázlehúzó és délutánra már jobban is volt.
Azért nem volt minden ilyen egyszerű, szereznem kellett fehér inget. Ez a kisebb gond volt, mivel a fodrász felé útközben tudtam venni, sőt nyakkendőt is találtam. Hanem. A nyakkendőt meg is kellett kötni.
Mialatt a fodrásznál voltam (teszem hozzá totál feleslegesen, mivel kb 3 óra múlva ugyanolyan lapos volt a hajam mint előtte, mindezt négyezerér') R otthon gyakorolta a nyakkendő kötést. Fél óra próbálkozás után kétségbeesetten hívott, hogy nem megy a dolog. Miután visszaértem hozzá, ketten kezdtük megszakérteni a windsor-féle nyakkendő kötést. 15 perc agresszív próbálkozás után sikerült magamon megkötni, így már csak a kész művet kellett átadnom R-nek.
Diadalittasan konstatáltam, hogy "megtanultunk nyakkendőt kötni!", mire R közölte, hogy "nem, te tanultál meg :)"
Nagynehezen eljutottunk a bálba is ahol végig azon imádkoztam, hogy le ne csússzon a ruhám, mert picit több lett kiengedve, mint kellett volna. Vagy összementem.
M is ott volt, roptuk rendesen a parketten. Nagyon szeretek vele táncolni, mert ő tud. És mondhatni már összeszokott páros vagyunk :) Két forgás közben láttam Álehándrót a szemem sarkából aztán eltűnt.
Etyiennel beszélgettünk és ebből is látszik, hogy a hírek milyen gyorsan terjednek, mosolyogva mesélte, hogy hallja voltam ma inget venni. Nem haragszom rá ezért, mert tudom mit jelent a mosolya. (Több féle is van neki és mindegyik mást jelent.)
Egyedül az zavar, hogy az emberek felszínesek.
Ha futó pillantást vetnek az egymás mellett lévő sárga és kék színre akkor azt mondják zöld. (sőt, szuperzöld)
Ahelyett, hogy megállnának egy pillanatra, hogy jobban megnézzék és ne ítéljenek első látásra.
Ilyenek vagyunk mi R-rel. Ő kék én sárga és sokan azt hiszik, hogy zöldek vagyunk. Pedig nem. Csak ez senkit sem érdekel, egyszerűbb gondolkodás nélkül pletykálni. Fontosak vagyunk egymásnak és tiszteljük, segítjük a másikat ha szüksége van rá de nem alkotunk egy egészet. Mi önálló egyéniségek vagyunk, két külön önálló élettel. Ezt úgy hívják szeretet. Nem kapcsolat, amit oly sokat hisznek.
Összefutottam ám Álehándróval, hát az egy nagy vicc volt. Mesterfokon tud beszélni a semmiről bár ez nem lepett meg, hiszen a mailek sem szóltak semmiről. Vegyes érzések uralkodtak bennem, nem tudtam eldönteni, hogy átöleljem vagy a fejére öntsem a boromat. A bort sajnáltam az ölelést meg nem érdemelte meg úgyhogy csak álltam és csak lestem mi történik. Látványosan végigmért, vicceskedett, mosolygott. Nekem meg egyre nagyobb lett a hányingerem.
Egy órával később talán, a lépcsőn álltam és odajött hozzám. Mellettem állt, nézte a tömeget és néha megszólalt de persze megint csak a semmiről beszéltünk. Végül úgy döntöttem hazamegyek.
Aztán álmodtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése