A Pletyka

Megfogadtam, hogy nem írok munkáról, de ez egyszerűen kikívánkozik belőlem. Muszáj leírnom, mert bár próbálok tojni a tologra magasról, még tart a dühöm. Tudom, hogy holnapra elmúlik de akkorisss.

Történt ugye anno a kampányfotózás, tele is plakátolták az összes épületet a képeinkkel. Kettőnket kértek fel a fotózásra, a mai napig nem tudom mi alapján lettünk kiválasztva. Persze számítottam negatív megjegyzésekre, nem is kellett sokat várnom. A hátam mögött visszahallottam, hogy miért én szerepelek azokon a fotókon amikor van nálam sokkal jobb nő a cégnél. Persze túl tettem magam ezen, elfogadtam, hogy vannak kritikus és irigy emberek és igazság szerint én is tudom, hogy nem vagyok egy modell alkat, de ha már felkértek örömmel elvállaltam.

Nemsokkal ezelőtt annak a kampánynak a keretében melynek az egyik arca lettem érkezett hozzánk egy nagyon magas beosztású és fontos ember. A szervezők izgultak és próbáltak mindent megtenni azért, hogy jól érezze magát és flottul menjen minden, mégsem akárkiről volt szó. Addig nem is aggódtam amíg a fő szervező (aki egy lány) meg nem kért arra, hogy én legyek az, aki a nap második felében szakmai segítséget nyújt ennek a nagyon fontos embernek. Fontos volt, hogy olyan valaki legyen mellette, aki szakmailag nem vét hibát és aki angolul is beszél, ő pedig rám gondolt (a lány). Másnap mikor jött a nagyonfontosember kezem lábam remegett de kiderült, hogy nagyon kedves, nem harapta le a fejemet, látszott hogy nagyon jól érezte magát. Mivel nagyonfontosemberről volt szó, jöttek a marketingről fotózni, a fotók pedig pár nap múlva megjelentek egy újságcikk keretében.
Ma pedig azt hallom, hogy néhányan azt találgatják vajon ki alá feküdtem ezért.

Nem minősíteném ezeket az embereket. Csak az a baj, hogy senkiről nem tudom elképzelni a környezetemből, hogy ilyet mondana. Mindenki mosolyog rám, segítséget kérnek tőlem és közben páran meg folyamatosan köpködnek a hátamra azért, mert több vagy más feladatot kapok, mint ők?!
Ezek az emberek nem gondolkodnak el azon, mennyi áldozattal jár idáig eljutni, hogy mennyit kell azért dolgozni kőkeményen, hogy az ember vigye valamire. Sokan önmagukból indulnak ki és lehet, hogy egyeseknek könnyebb lenne mások alá feküdni, hogy elérjék céljaikat, nekem viszont még ennek a gondolatától is hányingerem lesz. Másrészt férfipárti vagyok, a feladatokra pedig nem férfiak kértek. Hoppá. Akkor most az jön, hogy leszbikus vagyok?

Volt olyan munkahelyem ahol a főnököm kikezdett velem. Ultimátumot adtam neki, de nem tartotta be, fogdosni kezdett. A legundorítóbb és legkiszolgáltatottabb érzés volt a világon amit átéltem. Azonnal felmondtam.
A testem nem kiadó, és nem eszköz. Én az eszemből élek és azért jutok előre, mert tudom mi a munka, a kitartás, és az alázat.


"Elvárni a világtól, hogy igazságos legyen veled, mert jó vagy, ugyanolyan, mintha azt várod egy bikától, hogy ne támadjon meg, mert vegetáriánus vagy." (Dnais Wholeg)