hosszú ideig hittem, bíztam, féltettem, óvtam és talán még mást is.
mindig ott voltam. én neki. ő soha.
aztán jön egy nap, egy este és minden köddé válik egy telefonszám miatt, mintha az elmúlt időszak sosem létezett volna, mintha meg sem születtem volna, mintha én nem is én lennék, ő pedig nem is ő.
persze egy áruló sosem mer a szemedbe nézni és megmondani azt egyenesen amit bár nem akarsz hallani a szíved mélyén, mégis tudnod kell. még akkor is ha a lelked vadul sikolt a bordáid közt, még akkor is ha millió ember elől kell elrejtened a könnyeidet.
ilyenkor persze egy mazochista erejével kikényszerited belőle a gyilkos félmondatokat de nem lepődsz meg, mert előre tudtad mi történik csak igazából nem remélted volna. sem azt, hogy valóra válik, sem azt, hogy ez ennyire fájni fog.
hittél a csodában. haha! hát tudod mit?
bolond vagy. CSODÁK NINCSENEK. Alice sem járt csodaországban, csak bekajált valami meszkalines gombát amitől beszélő nyulakat hallucinált.
csakhogy gomba nélkül azt hallucinálni, hogy te vagy az akire szükség van majd rájönni, hogy a kemény áldozatok mit sem érnek hosszú idő múltán, mert egy tapasztalatlan tolvaj elbitorolja percek alatt azt ami sohasem volt a tiéd... a legképtelenebb érzés.
alapjában rengeti meg az emberekbe vetett hitet, mert rájössz, hogy minden ember gyarló, senki sem képes megbecsülni a jót a szépet.
menj. még egy napig mosolygok rád de azután nem leszek neked én többé.
2 megjegyzés:
tudod Drágám idiótát is trónbitorolják. őt is fogják! olyan ez mint a pszichiátria: "négyeske kérem vegye be a tablettáit". lassan összejön belőlük a mélylélektan pszichdráma csoport is.
persze, de előbb utóbb kénytelen leszek felszámolni, mint a Lipótot :)
Megjegyzés küldése