volt egyszer egy kislány aki talált egy kutyát. össze volt verve, bizalmatlan volt, tele félelemmel. mikor egymásra pillantottak, mindketten úgy érezték, mostmár biztonságban vannak.
a kislány hazavitte a kutyát. ápolta, etette, s napról napra jobban bíztak egymásban. rengeteget futottak egymás mellett a mezőn, miközben a szél ide-oda himbálta a derékig érő fűtengert, s mikor elfáradtak egy öreg fa tövében megpihentek.
végre a kislánynak is volt játszópajtása, boldog volt. de nem tudta elfeledni mi történt korábbi kutyájával. veszett lett és egy nap megharapta őt, még ma is látszik a sebhely. mikor apja megtudta, azonnal kihívta az állatorvost és elaltatta a veszett kutyát. az volt talán addigi életének legszomorúbb napja, ő nem akarta, hogy megöljék az állatot. most nagyon boldog volt, hogy ismét van egy igaz barátja, akivel naphosszat sétálhat a mezőn.
épp az öreg fához értek, mikor a kutya felmordult. azoknak az embereknek a szagát érezte, akik megölték a gazdáját s akik őt is megverték. ahogy vicsorgott és morgott a kislányt elöntötte a félelem, hisz előző kutyája is így viselkedett mikor veszett lett. megijedt és rákiabált a kutyára, hogy hagyja abba a vicsorgást, ettől viszont a kutya ijedt meg. nem értette miért kiabál vele a kislány, hiszen ő olyan jó volt hozzá. azt hitte ő is bántani fogja, ezért elfutott. talált egy üres rókaodút egy másik fa tövében, ott húzta össsze magát.
a kislány könyörgött az állatnak, hogy jöjjön elő, nem akarja bántani de az hajthatatlan volt. a lány tudta, hogy meg kell nyugodnia az állatnak, s neki magának is, hiszen még mindig nem volt biztos abban, hogy a kutya nem a veszettség miatt vicsorított. leült szemben az odú bejáratától 10 méterre és várt. napokig el sem mozdult, csak várt türelmesen, hátha előmerészkedik a kutya.
még ma is ott ül és türelmesen vár, de fél, hogy nem látja viszont többé játszópajtását.
1 megjegyzés:
Lehet, hogy a kutya azért nem bújt elő, mert a kislánytól félt, aki - az állat szemszögéből nézve - igaztalanul kiabált vele? A kutya nem a lányra vicsorgott, és morgott, a lány viszont a kutyára.
Eléggé felkavarodott az eb a rossz emlékek hatására, s a félelem úgy rohanta meg, hogy ha nem moroghatott volna, ugathatta volna ki fájdalmát, beleőrül, s vinnyogva kushadt volna le, hogy aztán soha fel ne keljen onnan.
S ebben a zavarodott állapotában még a barátjának hitt kétlábú is kiabált vele.
Lehet, hogy én is ott maradnék az üregben...
hÁpi
Megjegyzés küldése