a tegnapi eseményeknek hála ma már nem hányok, viszont mosolygok és jól érzem magam.
na de mi is történt tegnap...nem szeretnék senkit megbántani de szerintem az e-mailben való szakítás nem túl férfias dolog. vadevör.
ha engem kérdeztek most még haragszom egy kicsit de ismerem magam és ez pillanatok alatt el fog múlni. nem fogok rá örökké haragudni, nem forralok ellene bosszút és nem kívánok neki rosszat. mindketten hibáztunk; én természetemből adódóan meg tudtam neki bocsájtani, ő természetéből adódóan nem.
rengeteg dologban félelmetesen hasonlítunk egymásra, mégis túl különbözőek vagyunk. ezt fel lehet fogni épp ésszel s ami nem megy nem kell erőltetni.
persze mikor 13 napig tart valaki kétségek között és úgy érzed magad, mint amikor egy szörfdeszkán állsz - egyensúlyoznod kell minden izmodat megfeszítve, hogy le ne ess s egyik percben még úgy néz ki, hogy elveszíted az egyensúlyt és beesel a vízbe, máskor biztosan állsz a deszkán, persze ez is csak egy fél másodpercig tart, mert jön egy újabb hullám amitől megremegsz - az nem a legjobb érzés.
így telt 13 nap ami lehetett volna csupán 11 is de nem tisztelt annyira, hogy enyhítsen a szenvedéseimen. mikor reggel megláttam a holmimat az asztalon és az elbocsájtó szép üzenetet a mailboxomban, már nem tudtam könnyezni. annyi önmarcangolás után már elfogyott az erőm és ami maradt azzal már csak egy mosolyra futotta. egy halvány mosolyra és egy sóhajra. - végre vége, leszállhatok a deszkáról, nem kell tovább minden erőmmel egyensúlyoznom.
a legyőzöttek megkönnyebbülését érkeztem, tudod, mikor olyan régóta és oly keményen küzdesz, hogy már csak azt várod, hogy legyen vége: akárhogyan is, csak legyen vége. már nem számít a győzelem, attól is boldog vagy, ha az ellenség tőrt döf a szívedbe és kioltja az életed, mert végre vége.
és abban a pillanatban vége volt.
az első megkönnyebbülés után persze felébredt az öntudatom és az igazságérzetem, haragudtam rá. hogy így. de annak nincs értelme ha bántom őt azért amiért én is felelős vagyok. boldog voltam vele, rájöttem, hogy tudok még valakit tiszta szívből szeretni, tudok bízni és félteni. és ezért köszönettel tartozom neki. bár nagy fájdalmat okozott, a szeretet hatalmasabb annál és ha elmúlik a mérgem, csak a szépre fogok emlékezni. arra, mikor félszegen megtépett egy rózsabokrot, amikor a földön talált egy gesztenyét, amikor a semmiből varázsolt meglepetést, amikor kacsákat etettünk a városligetben, vagy amikor a zuhogó esőben sétáltunk.
csak ezeket a pillanatokat akarom megőrizni, és nem vagyok hajlandó bánkódni, vagy egy sarokban sírni azt kiáltva, hogy -miért?!
túlságosan hiszek a sorsban. ha kettőnk dolga nem így alakul, soha nem ismertem volna meg azt az embert aki tegnap őszinte kacajt csalt ki belőlem.
mindennek oka van.
ezért mosolygok, remélem te is mosolyogsz majd és boldog leszel, egy napon talán hagyni fogod, hogy valaki szeressen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése