etyien igaz története

idővel mindig kiderül, hogy ki az akire igazán számíthat az ember, még ha ehhez évek is kellenek. emlékszem milyen áhitattal tekintettem etyienre akit mentoromnak és apám helyett apámnak tekintettem. rengeteget köszönhetek neki, ha ő nem lett volna, nem biztos, hogy ma ott tartanék ahol. mindig igyekeztem meghálálni ezt neki és igyekeztem segíteni a feladataiban, könnyíteni a rá nehezedő terhet. aztán jött a végjáték.
úgy döntött, hogy munkahelyet vált, már mindenkit az ellenségének tekintett. én továbbra is kitartottam mellette ám egyre inkább zavart, hogy engem is elkezdett mások ellen hangolni, a többiek pedig arra próbáltak figyelmeztetni, hogy etyien az akitől tartanom kéne.

megszerveztem a búcsúztatóját, ahol megkapta azt amire a legjobban vágyott. sokan voltunk ám etyien tudta, hogy ki lesz ott hiszen egyértelműen megmondta ki az akit nem akar a búcsúztatóján látni. közéjük tartozott vé is.
az utolsó napon vé elköszönt etyientől és azt mondta sajnálja, hogy nem lehetett ott a búcsúztatóján, de én nem hívtam meg. etyien erre csak annyit mondott talán jobb is így. abban a hitben hagyta vét, hogy én voltam az aki nem hívta el, nem vállalta fel, hogy ő volt az aki nem akarta látni. emiatt persze vé érthetően neheztelt rám.

mikor ezt megtudtam valami összetört. 2 évig tiszteltem valakit aki viszályt szítva hagyott el bennünket, aki hazudott nekünk. a mai napig is csak akkor tud felhívni, ha neki szüksége van valamire, de már nem érdekel mit mond. becsapott és kihasznált, ez pedig olyan dolog amit nem felejt el az ember.
s lám akik ellen megpróbált ellenhangolni azok most is a legnagyobb szeretettel fordulnak felém.

sosem késő felismerni kik azok akik valójában szeretnek bennünket. önzetlenül.