álom

sötét van de a hold világít, épp annyira, hogy az erdő és a mellette csörgedező patak kékes színben pompázik. villanások. egy fehér ruhás alak fut az erdőben. mezitláb van, olyan, mintha csak egy hálóing volna rajta. a talaj puha, hiszen az őszi szélben földre hullott levelek egybefüggő tengere puhán körbeölelnek mindent. eső előtti szél tombol a levegőben, az a határozott szilaj fajta, mely záporeső előtt porolja le a fák koronáját. szeretem ezt az elemi erővel tomboló szellőt, mely olyan erős, mintha bármelyik pillanatban fel tudna kapni, s olyan erős illatokat hordoz magával, hogy szinte megrészegít; a korhadt fák, a lehullott levelek, gyanta és víz illata ez, az ősz illata.
a fehér ruhás alak csak fut a patak mellet, talán ő sem tudja miért kell futnia. egyszercsak megáll az erdei ösvényen, s lesétál a patak partjára ahol hatalmas, tojás formára koptatott lapos kövek vezetnek át a túloldalra. feláll az egyik kődarabra, s szúrós tekintetés a távolba mereszti. könnyek gyűlnek a szemében, s haja körbelengi szomorú arcát a tomboló szélben. minden éjkék, s csak a patakban folydogáló víz csobogását lehet hallani.

csupán ennyit látok ha behunyom a szemem, de oly valóságosnak tűnik, hogy még a patakban álló nyirkos kövek hűvös érintését is érzem.