piano

aki ismer, pontosan tudja mennyire rajongok a zongoráért. valahogy már gyermekkorom óta különös érzést keltett bennem ha zongoraszót hallottam, ilyenkor érzem igazán, hogy élek. felszabadul bennem a lélek és hihetetlen magasságokban repkedek, szétárad bennem a boldogság olyannyira, hogy a világot is átölelném.
ez vagyok én, ezek az én érzéseim, amiket képtelen lennék elmondani, vagy leírni. azok a kimondatlan szavak, melyek soha sem fognak eljutni azokhoz, akiknek legbelül szánom.

köszönöm Havasi Balázsnak, hogy helyettem is elmondja, amit én nem tudok.

(info: holnap megyünk Havasi koncertre, ráadásul azzal akit a legjobban szeretek és az egyik legjobb barátnőmmel. szerintem végig fogom bőgni a koncertet, mint ahogy már félórája potyognak a könnyeim ettől a gyönyörűen szívbemarkoló zenétől...)