time is ticking away

fura dolog ez a nővé válás. kezdem érezni és néha nagyon vágyom az ezzel járó sztereotíp dolgokra, máskor meg sikoltozva rohannék el fel egy hegy tetejére.
ez a kettősség általában akkor tör rám, amikor a svéd bútoráruházba megyünk vásárolni. először mindig úgy indul, hogy "jajjugorjunkbeegy polcért/tálcáért/takaróért/akármiért" aztán az erre szánt fél óra mindig legalább 2 órára duzzad.
kezdődik azzal, hogy kézenfogva végignézzük az összes kiállított bútort és berendezett szobát, pedig már fejből tudjuk mi hol van, ránézésre megállapítjuk a szobákban használt bútorokat (a krisnafalas könyvtárszobában BILLY polcrendszer, a szinglilakásban MALM bútorok, a szupernappaliban EKTORP kanapé). lassan kívülről tudom minden bútor ikea nevét, és álmomból felkeltve is eldarálom a LEKSVIK sorozat árait, nembeszélve arról, hogy a lakás konkrétan egy ikea katalógus lehetne.

szóval megyünk körbe kézenfogva, újra és újra megcsodáljuk az óriási sarokkonyhát, a krisnafalas könyvtárszobát, hatodjára is kipróbáljuk a hintaszéket én pedig minden egyes LEKSVIK bútort megsimogatok amit meglátok. ilyenkor mindig felmerül, hogy ha nyerünk a lottón akkor ezt és ezt megvesszük, de persze nem lottózunk. aztán úgy egy óra múlva eljutunk egy kapuhoz. a kapu jobb oldalán egy kis létrán lehet felmászni egy csőbe, majd onnan átcsúszni a túloldalra. ez a felnőtt és a gyermekbirodalom határa. amint átlépjük ezt a határt, minden a gyerekekről szól. folyamatosan radarozni kell a szemeddel, nehogy felrúgd az előtted rohangáló 1-8 év közötti apróságot, és legalább 5 négyzetméterre jut 1 kismama óriás pocakkal. persze már itt is minden ismerős. LEKSVIK babaszoba, aztán jön az emeleteságyaskuckós, meg az akváriumra emlékeztető aminél mindig kiráz a hideg ha ránézek. ezen a helyen mindenki boldog, mosolygós, nyugodt, olyannyira, hogy ilyenkor én is szivesen gondolok arra, hogy majd egyszer nekem is lesz gyerekem és milyen szép lesz akkor a világ.

aztán hazamegyünk. megnézem a híreket ahol folyamatosan azt hallom, hogy gazdasági válság, meg csőd, beleolvasok piroska blogjába és elmerülök egy gátmetszésről szóló cikkben. és akkor azt mondom, hogy én???? gyereket? soha.

szerintem az én biológiai órám most olyan, mint reggelente a szundis ébresztésem. csipog, csörög de én mindig kinyomom, hogy aztán újabb 9 percre visszaaludhassak. ezt egészem reggel 6-tól 7ig játszom, mire nagynehezen ráveszem magam, hogy felkeljek. most ez a másik óra is csipog, de még nem akarok felkelni. klikk.

(majd igyekszem nem elaludni, nehogy lekéssem az utolsó buszt.)