Gondolkozom, de minek

Rájöttem, hogy nem szabad gondolkoznom. Ha nem agyalok akkor nincsenek problémák és amúgy sem lennének ha nem agyalnék. Jobb ha a dolgok csak úgy maguktól megtörténnek, persze attól vágyakozni még lehet. Igaza volt az Encsinek, mindig ott cseszem el a dolgokat amikor úgy érzem valami nem jön össze és emiatt meghátrálok. Pedig nem kéne, akkor nem tartanék ott ahol most tartok. Pl ez a josearmandós dolog is jó volt míg nem beszéltünk róla, aztán gondolkoztam, meghátráltam, mostmeg rághatom a kefét... rájöttem nem szabad foglalkoznom ezzel, nem is akarok mert tudom, hogy ő ezt már negatívan elkönyvelte, hogy ennek már nincs értelme, mondjuk ezt én mondtam mikor meghátráltam, de szerintem már magáévá tette az alalpgondolatot és ebből nem lesz visszaút. Pedig rájöttem, hogy ez az emire szükségem volt vagy lenne. Nekem a munkám a legfontosabb, nem akarok erős kötöttségeket, csak időnként szükségem van valakire aki foglalkozik kicsit velem vagy ad egy puszit és átölel. Attól volt jó, hogy nem tartoztunk egymásnak elszámolással, éltük az életünket és időnként együtt voltunk. Szerintem azt hitte többet akarok, pedig nekem jó volt így... Ismét csak tanultam valamit, igaz már már megint a saját hibámból. Tudat alatt próbálom magam mellől folyamatosan eltaszítani az embereket aztán rádöbbenek, hogy egyedül maradtam mint a kisujjam. De persze a nap holnap is sütni fog...