No comment

Olvasáshoz ajánlom (just to feel what I feel..)



Az élet nem áll meg, mindig produkál valami újat, szokatlant, váratlant. Ha egy marékkal ad a sors, két marékkal vissza is vesz, vagy ha jónak hiszünk valamit arról könnyen kiderülhet, hogy túl jó legyen ahhoz, hogy igaz legyen.
Hétfőn volt a nagy nap, találkozás Álehándróval. Nap közben is rengeteg üzenetet váltottunk, aztán kimentem a rómaira várni őt. Ültem a parton egy kidőlt fán a kavicsfövenyen és néztem a vizet. Megszállt egy gondolat ami a korábbi kavicsos történetemhez kapcsolódik.
A parton született kavicsok közt nehéz különlegesre lelni, azokat mindig egy tragikus hullám sodorja a partra. Mikor egy hajó megsérti a víztükör felhőtlen nyugalmát, a part felé tartó éles hullám felbolygatja a meder világát, és néhány kavicsot a partra hurcol magával. Ezek különlegesebbek a kopott parti kavicsoknál és persze az újdonság ereje is sokat számít...

Miközben ezen gondolkodtam Álehandró is megtalált nagynehezen. Leültünk egy kevésbé olajtól bűzlő helyre beszélgetni. Evett hekket, bosszankodott a hangos zene miatt és rengetegszer megnevettetett; így volt jó. Utána palacsinta nagymamánál, majd gavallér úr hazavitt. Nem történt semmi, nem is akartam, mert így volt jó. Ezután napokig sms, mailek... kedvesség titokzatos burkolt ellenállással.
Ma pedig kibújt a szög a zsákból. Kiderült, hogy a kedvest bántja valami, ami akadályt gördít az alakuló fergeteges brazil románcunk elé. De el nem mondja, mert ez titkos és nem is az én hibám de a részem ami zavarja de még meg kell rágnia. Mondom magamban hmmm... fiatalság, dohányzás? Nem derült ki. Írtam neki, hogy én is filózom dolgokon, meg volt aki felhívta a figyelmem bizonyos tényezőkre amik gátolóan hathatnak de én ezeket elhessegettem, mondván az ember a lényeg, a körülmények adottak és úgy fogadom el ahogy van.
Gondoltam naívan. Merthogy este kiderült a turpisság.
Brigivel mentünk volna meló után úszni, de mire odaértünk bezárt a bazár úgyhogy elmentünk inni a korsóba. Sms közben vele, persze, mert az jó. Azt mondta ma kiderül mi a práblemá. Eccercsak csörrcsörr hív otthon vagyok-e már, mondom nem de kimegyek és beszéljünk. Nagynehezen, szépen körbeírva elmondta, hogy tök jó, hogy vagyok és pozitívan csalódott bennem, mert értelmes okos vagyok és ő tervezett is ám, hogy majd mi... csakhát: neki eddig vékony, filigrán barátnői voltak én meg nem vagyok az és ez fura és ezen a beidegződésen kellene változtatni... ergó burkoltan megkaptam, hogy dagadt vagyok. Köpni nyelni nem tudtam, mondtam pár udvarias és kedves dolgot aztán mondtam, hogy én megyek, mert Brigi egyedül van. Ő mondta ok de ha hazaértem majd hívjam, hisz tudom a számát...erre már csak annyit tudtam reagálni, hogy nekem viszont nincs pénz a kártyámon.
Hazudnék ha azt mondanám nem voltam ideges, sértett és megalázott. Az voltam. Meghúztam a bacardit és elszívtam a maradék cigimet. Meggyőztem magam, hogy nem sírok aztán már kínomban csak röhögni tudtam. Ezután sms, hogy ő hülyén érzi magát. Írtam, hogy legalább kiderült, hogy nincs értelme semminek, más az érték rendünk ő ebbe beletörődött amit én nehezményeztem és akkor jött, hogy ő soha nem találkozott velem hasonlóval és ha rajta múlna.... Nem tudom én ezt nem éreztem. Ki is kapcsoltam a telefonom mert közel álltam ahhoz, hogy földhöz csapjam. Ha otthon lettem volna és nem a korsóban, lehet hogy az utcánk aszfaltját díszítené a Nokiám.
Hazajöttem, 23 körül bekapcsoltam a telóm és 4 üzenet várt. Tőle. Hogy ha nem lennék fontos nem keresne.

Mit érzek? Fáj. És ez szerintem természetes, mert nem az alapján ítélnek meg aki vagyok, hanem az alapján ahogy mutatok. Ez olyan sekélyes... És azért fáj a legjobban, mert azt hittem ez az ember AZ az ember lesz. Akivel nincsenek játszmák. Aki mellett békére találok és aki mellett nem kell szerepeket játszanom.
Megértem ha zavarja ez a dolog nem vagyok nád szál, szíve joga választani DE: látott már korábban is, azt követően kezdtük el jobban megismerni egymást. Nem vett zsákbamacskát. Vannak helyzetek, mikor jobban esik egy kegyes hazugság mint a kegyetlen őszinteség. Megjegyzem mindenki el tudott és el tud fogadni ilyennek amilyen vagyok.

Mit érzek? Csalódottság, szkepticizmus, lemondás, remény. Úgy éreztem szükségem van erre az emberre, mert vele teljesnek éreztem magam. Úgy látszik tévedtem.

Mit érzek? Dacot, hogy ha ennyire sem becsülnek, mint embert akkor talán jobb is így.
Nem vagyok tökéletes, de nem is akarok az lenni. A tökéletes emberek unalmasok, én viszont élem az életem. Akár 5 kg plusszal.
Még akkor is, ha most úgy érzem beledöglök ebbe az érzésbe, akkor is ha hiányozni fog az öröm amit ő váltott ki belőlem. Hiszek a Sorsban, minden okkal történik. Az persze mindig csak utólag derül ki, hogy miért történt mindez :)
Túlélem. Akár Vele, akár Nélküle.

Pedig ma reggel ezt kaptam Tőle mailben. Akkor még az örömtől volt könnyes szemem...