Utálom. (Amit csinálok és NAGYON)
Egyre jobban.
Egyre többször jut eszembe, hogy ha 17 évesen más döntést hozok, akkor ma talán elégedettebb és boldogabb lehetnék. És ilyenkor nagyon fáj. Ott belül. És hiányzik. Ugyanakkor soha többé nem tudnám magam mellett tudni.
Never ever.
És nem értem, miért keres Álehándró a történtek után, miért kell most jópofizni? Mi értelme van ennek? Mit gondolt amikor 5 hónap után megírta azt az átlátszó emailt?
Talán azt gondolta, hogy sikítani fogok a boldogságtól mikor meglátom az emailjét? Hogy elfelejtem mindazt ami történt, hogy megalázott női mivoltomban és a nyakába ugrom?
Disgusting.
Kislány koromban rendszeresen néztem a varázslatos álmokat. Azóta is gyakran álmodozom arról, hogy természet feletti képességeim vannak, tudok repülni és mások gondolataiban olvasni, de minden reggel halandóként ébredek fel...
Pedig most nagyon szívesen lennék egy kicsit holdtündér. Leszámítva az idióta copfokat és a rakott miniszoknyát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése