PP

Először klikk a videóra

Chemical Brothers: The Test

A zene mindig is fontos szerepet töltött be az életemben.
A zenei ízlésemre legnagyobb hatással PP volt akivel egy évig éltem együtt. Ő maga is írt zenét, bár nekem az egy picit lassúnak hat a techno-n belül, de az kétségtelen, hogy nála tehetségesebb techno DJ-t nem ismerek a Magyar zenei életben. Saját stílusa van ami szinte azonnal felismerhető, nem az a típus aki a konvencionális tuctuc bakeliteket pakolgatja egymás után.
Az ő révén ismertem meg azokat az előadókat, akiket ma imádok és nagyra tartok: Depeche Mode, Placebo, U2, Blue Man Group, Quimby, Colorstar, Zagar, Sokol-403, Cotton Club Singers, Ákos...
(Persze mást is szeretek, lehet hogy PP haja ki is hullana ha hallaná azokat.)

Szinte az egész életünk a zenéről szólt. Azzal keltünk, zene mellett készülődtünk amellett utaztunk, ha otthon volt a bakeliteket játszotta, bulikra jártunk. Ez volt a kettőnk közti kapocs. Már nem is emlékszem a fájdalomra amit akkoriban éreztem. Csak arra hogy milyen felszabadult volt a keverőpult mögött. Hogy a zenének éltünk.
Gyakran járszottuk azt, hogy találomra adogattam neki a bakeliteket, ő meg próbálta az egyiket átkeverni a másikra. Néha felkiáltott, hogy pl: A Sunshine-ra nem lehet Chris Liebinget tenni! Én meg mindig azt válaszoltam, hogy de igen! És mindig sikerült neki. Bármit képes volt átkeverni.

Néha jobb ha nem történik több a barátságnál. Szívesebben állnék ma is a keverőpult előtt táncolva ahelyett, hogy a történtek eszembe jutnának. Többet ért volna 3 év barátság, mint 1 év KKT4.
Talán egy nap csak nevetni fogunk azon milyen buta gyerekek voltunk.
Talán egy nap valóra válik amit megrajzoltam.
Talán egy nap még lesz Terminal és táncolhatok a pult előtt. Nem miatta. Csak a zene miatt. Az ő zenéje miatt.
Néha hiányzik a Sonic.
És hiányzik a zene. Ami átjárja a testem és a lelkem.

Néha úgy érzem, egyedül én hallom, és értem a zenét. Mintha én lennék az egyetlen halló ember egy süket világban.