Yesterday I felt I'm a nobody, I don't have anybody, I need somebody.
Yesterday I understood what is the real solitude.
Because yesterday I had a big toothache I was grouchy and there wasn't anybody to fondle my head and say: "Dont cry honey I'm with you."
"Mesélik, hogy létezik valami szeretet nevű elvont fogalom. Szívesen venném, ha végigkísérne életem maradékán." (Vavyan Fable)
Amúgy meg utálom a karácsonyt, legalábbis azt amit most jelent a társadalomnak.
Gyakorlatilag minnél nagyobb plazmatévét veszel annál boldogabb lesz a karácsony. Fogalma sincsen az embereknek az igazi örömről, arról hogy mi is az ami igazán fontos.
Persze én is szeretnék sok mindent, rózsaszín apple ipodot, laptopot, szép ruhákat, SE K850i-t, sport táskát, elektrolipolízist meg toronyórát lánccal de nem ez ami fontos.
Emlékszem a régi karácsonyokra amikor még kicsi voltam és úgy néztem ki, mint egy kisfiú. Világosszőke gombafrizkóm volt, rózaszín párducos fehér póló volt rajtam meg farmerszoknya. Zuglóban éltünk a lakótelep 10. emeletén a Szentmihályi úton. Mindhárom nővérem ott volt karácsony este, körülöttem forgott a világ. Szaloncukorral és csokival tömtem magam, birkóztam a nővéreimmel, Apu a barbie házam darabjait próbálta összerakni, anya fotózott.
A fenyőfa nagy volt, tele díszekkel de illata nem volt. Ez a kihajthatós ágú műfenyő kísérte végig a gyermekkoromat. Bárcsak Apu is végigkísérhette volna...
Őszintén szólva letojom a plazmatévét, az ipodot, a laptopot meg a SE K850i-t és minden mást. Ha újra magamhoz szoríthatnám Édesapámat én lennék a világ legboldogabb embere.
Persze ez lehetetlen.
Azért ha valaki találkozik a Jézuskával, szólhatna neki hogy örülnék egy apukának. Aki néha erős karjai közt magához szorít és akinek elsírhatom, hogy fáj a fogam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése