Tudatalatti nagytakarítás

Lassan egy hónapja minden éjjel álmodom. Mintha az elmém nagytakarításba kezdett volna, előkotor minden kis emléket, ezeket álomba szövi, én meg vonhatom le a konklúziót.
Kezdetben vagy egy hétig nem mertem aludni, mert nagyon rossz álmaim voltak de mostmár többnyire jó dolgok történnek velem a REM fázisban.
Minden nap valaki feltűnik a múltból, Válenszió, András, Hosziarmando, Szilárd... és mindenkivel legalább kétszer álmodom, egy rosszat és egy jót.
A rossz álmaim üzenetek tőlem-nekem, talán a tudatalattimból. Ha helyesen tudom értelmezni ezeket az üzeneteket akkor nem sokkal utána ajándékba kapok egy szép álmot, ami békével és új erővel tölt el.
Így volt ez Hosziarmandoval, és Válenszióval is, ma reggel pedig újra mosolyogva ébredtem.

Pár hete borzalmas álmom volt PP-vel, úgy nézett ki mint Frankeinstein. Hatalmas hosszúkás feje volt azzal a tipik Frankeinsteines hajjal és arc szerkezettel. Még a nyaka is össze volt fércelve körben, úgy nézett ki mintha csak egy nyakláncot hordana. Technokolt szívott a sarokban aztán jött egy kamion amiről JBL konténereket pakolt le. Koszos Jetta bakancs volt rajta, fekete térdig érő bő nadrág és kapucnis pulcsi. Csak álltam és néztem mi lett belőle, annyira szomorú voltam, hogy sírni kezdtem. Bűntudatom volt, mert azt hittem miattam vált ilyenné. Azt mondta neki ez az élete és így boldog, aztán felébredtem.

Sokat gondolkodtam mit jelenthet ez az álom, aztán bevillant valami. Hiába bocsájtottam meg neki, és hiába gondolom, hogy ez így van jól, mert mindenért őt hibáztattam. Így pedig valahol örökké szálka volt a szememben. Rájöttem, hogy nem szabad mindenért őt okolnom, én is legalább annyit hibáztam, mint ő, és magamnak ugyanúgy meg kell bocsájtanom.

Úgy tűnik helyesen értelmeztem az üzenetet, mert ma reggel már mosolyogva ébredtem. Nem emlékszem tisztán mindenre, de azt tudom, hogy álmomban PP-vel egy helyen dolgoztunk és sokat nevettünk a múltunkon. Épp akkor költöztek új lakásba, PP-nek dolgoznia kellett én pedig segítettem Katnak kirámolni a dobozokból. Nem volt meg az étkészlet nálam viszont pont ott volt az amit a Timiéktől kaptam mikor beköltöztem az albérletbe, hát neki adtam. (tök logikus, mindenhová étkészlettel mászkálok…) Mosolyogva beszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást. Tejfölös paprikáscsirkét főztem, hogy legyen mit enniük, mindketten fáradtak voltak, de mindannyian mosolyogtunk.
Jó érzéssel ébredtem, azzal a megnyugtató érzéssel, hogy mostmár minden rendben van.

Szerencsésnek tartom magam, hogy sikerül megvalósítanom az elhatározásaimat amiket év végén tettem, olyan erőt érzek magamban, mint még soha. Képes voltam megválni azoktól az emberektől, akik mindig visszakúsztak a bőröm alá akaratom ellenére, és lassan de biztosan mindent sikerül elérnem amit szeretnék.
A gond az, hogy az emberek többsége dédelgeti a haragját és képtelen a megbocsájtásra, a harag viszont megmérgezi az ember lelkét. Engem arra tanítottak, hogy mindig tudjak megbocsájtani, de most jöttem rá, hogy néha még ez sem elég. Tudnunk kell felismerni a hibáinkat, tanulnunk abból és igen, néha magunknak is meg kell tudnunk bocsájtani.

Sajnos a Szilárdról szóló rossz álmomat még nem tudtam értelmezni. Egy hatalmas és gyönyörű kertben volt egy fedett átrium ami egy kápolna volt, ide szerveztem meg Szilárd halálának első évfordulójára egy megemlékezést, mondtam a papnak, hogy mondjon el egy imát érte. A padsorok tömve voltak a barátaival, a ravatalon ott volt a fényképe és egy fenyőfa (?!) amit én vettem. (Nyár volt, sütött a nap.) Egy órás késéssel jelent meg a pap, elmondta a szokásos vasárnapi prédikációt, de a Szilárdot meg sem emlytette. Iszonyatosan dühös lettem és patakokban folyt a könnyem, elindultam megkeresni a papot. Megtaláltam a paplakon, kinyúlt, koszos kertésznadrágban borozgatott a szomszéddal, miközben az én fenyőfámat adta el gallyanként. Lángolt az arcom és ordítva bőgtem és kiabáltam vele, hogy hogy képzeli azt, hogy nem végzi el ami a kötelessége lenne és amiért megfizettem, de nem volt hajlandó visszamenni. Mikor csalódottan, visszatértem a kápolnába már szállingóztak kifelé az emberek és újak érkeztek a helyükre, nekik éppen Juhász Árpád geológus tartott előadást (?!)

Nagyon hiányzik a kis hülye.