karácsony

december 24-én az emberek a legtöbb esetben felveszik a legszebb ünneplős ruhájukat, a családtagokkal mosolyogva leülnek az asztalhoz, ami roskadozik a finomabbnál finomabb falatoktól és szeretik egymást.
az én esetemben ez talán 3 éves koromban működött így.
az utóbbi 10 évben karácsonyfánk sem volt, anya ugyanabban a harisnyában rohangált mint mindig, s ha ünnepivé akarta varázsolni a hangulatot hát rendelt valamit az avantitól. aztán rászoktunk arra, hogy 24-én a nővéreméknél vacsorázunk. ilyenkor felöltözött, mint egy dögös 20 éves, és mivel zoli főzött finomat ettünk. ott mindig volt fa és ajándékbontogatás is, de a hangulatra valami mindig rányomta a bélyegét és ez a valami mindig anyunak volt köszönhető. hiába ült mellettem az asztalnál, mindig olyan távolinak tűnt, mintha fényévekre lett volna.

2 éve karácsonykor még szilárd is velem volt. sosem kerítettünk nagy feneket ennek a dolognak, hiszen nem csak aznap szerettük egymást, nem csak aznap voltunk barátok, hanem az év többi napján is, ezért a karácsony nem volt számunkra különb.
most viszont, hogy nincs itt, nagyon szomorú ez az ünnep. hajnalban felébredtem és megnéztem a róla megmaradt két videót, ez az egyetlen ami visszahozza őt pár pillanatra. ritkán nézem meg ezeket a felvételeket, mert a szívem szakad belé.
azt hiszem ez egy olyan seb, ami már soha nem fog begyógyulni.

idén semmi sem lesz olyan, mint azelőtt. szenteste nem lesz velem sem anya, sem szilárd, nem fog körülvenni nagy család s az asztal sem fog roskadozni finomabbnál finomabb ételektől. nem lesz karácsonyfa és rengeteg ajándék, de egyvalami lesz.
szeretet.
itt svájcban a legjobb barátnőmmel töltöm ezt a karácsonyt és ahogy szilárdnál sem számított az a sok külsőség, ami a karácsonnyal jár, most sem számít.
mert tudom, hogy az ő barátságára és szeretetére az év minden napján számíthatok és nekem ez a legfontosabb.