az első találkozás

nem tudtam elkerülni ezt a találkozást, pedig megfogadtam, hogy jó ideig nem fog megtörténni.

féltem attól, hogy esetleg rosszul fogom érezni magam.

és akkor egyszercsak ott állt előttem 1 hónap után és én azon kezdtem morfondírozni, hogy miért nem érzek semmit???

mintha egy idegen állt volna előttem, vagy legalábbis egy évek óta nem látott barát.

nem akartam megölelni. semmit nem akartam tőle. ő meg attól parázott, hogy esetlegesen egy kínos találkozásba csöppen az ex és az új révén, pedig mondtam neki, hogy ez egyáltalán nem zavar, de úgy alakította, hogy összenefussunk. szerinte az új lányt zavarta volna, meg amúgy is ki van rám akadva. (nemisismer...)

a korrektség miatt írtam hát az újnak egy mailt, amiben elnézést kértem a romantikus este belerondításába, amit tényleg nem szerettem volna, és biztosítottam afelől, hogy én örülök, hogy ő van. mert ugye ha szeretünk valakit, akkor örülünk ha boldog (pláne ha lezártuk) és ő meg azzá teszi.

válaszolt is, nagyon kedvesen, nyitottan. jófej. szeretjük. azt hitte én utálom őt, és neki semmi baja nem lenne ha összetalálkoznánk egyszercsak.

szóval a lényeg, hogy mindig a pasik komplikálják túl a dolgokat.